Ha Orbán komolyan gondolja a „gazdasági semlegességet”, akkor készülhetünk a Huxitra
A „gazdasági semlegesség” alapelveit csak korlátlan mozgástérrel, politikai függetlenséggel, praktikusan EU-kilépéssel lehet megvalósítani. A „gazdasági semlegesség” jó eséllyel csak orbáni fikció, ideológiai keret a problémák magyarázatához. Aggasztóbb, hogy Nagy Márton miniszterelnöke 90 százalékos államadósságról és gazdaságélénkítésről értekezik. „Nekem van egy nagy tervem. Holnap a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen be fogom mutatni egy előadás keretében” – promózta saját másnapi beszédét Orbán Viktor miniszterelnök aTV2-nek adott interjúban. Másnap megtartotta a beszédet, amiben tulajdonképpen nem mutatott be semmit, se kicsi, se nagy tervet. A beszéd egyrészt a kötcsei pikniken már előadott, nagyívű, világgazdasági helyzettel kapcsolatos eszmefuttatások megismétléséből állt, illetve olyan szakpolitikai intézkedéseket ismertetett, amelyeket a kormány már korábban bejelentett.
Forrás: HVG
Tényleg veszélyesek a rákszűrővizsgálatok, és jogellenes lenne kötelezően bevezetni őket?
Bár egyelőre semmi konkrétat nem tudni a kötelező szűrővizsgálatok bevezetéséről, már most nagy az ellenállás különböző
okokra hivatkozva: vannak, akik szerint jogellenes kötelezni valakit ilyen beavatkozásokra; vannak, akik a potenciális káros
hatások miatt aggódnak. Körbejártuk, mi a helyzet valójában.A kormány egyelőre még csak egy salátatörvényben tett célzást arra,
hogy bizonyos szűrővizsgálatokat korhatár nélkül tehet kötelezővé, de sem arról nem derültek ki részletek, hogy mely vizsgálatokról
lehet szó, sem arról, hogy mikor. Megkeresésünkre a Belügyminisztérium korábban azt írta, az új szabályozás csak elvi felhatalmazó
rendelkezést tartalmaz, az egészségügyért felelős miniszternek lehetőséget ad arra, hogy korhatár nélkül előírjon kötelező szűrővizsgálatokat.
De ezek bevezetéséről a kormány még nem tárgyalt, így nem született kormánydöntés sem. Szembemegy az alaptörvénnyel,
a büntető törvénykönyv szerint kényszerítésnek minősül, az emberi jogok egyetemes nyilatkozatát is lábbal tiporja – erről szóló emaileket
kap tömegével a Telex is a kötelező szűrővizsgálatok bevezetése miatt aggódó emberektől. Bár elsőre erős túlzásnak tűnhet mindez,
a TASZ Magánszféraprogramjának jogásza, Lebedi Réka szerint egészségügyi reformok nélkül valóban problémás egy ilyen program bevezetése.
https://telex.hu/ellenorzo/
Kétszer gondold meg, mielőtt csapvizet innál: figyelmeztetést adott ki Müller Cecília
Az árvíz utáni fertőtlenítés fontosságára hívta fel a figyelmet az országos tisztifőorvos az árvíz elleni védekezésről
tartott keddi budapesti sajtótájékoztatón.Müller Cecília elmondta: a települések közötti elöntött közutak fertőtlenítését a
közútkezelő, a településen belüli fertőtlenítést pedig az önkormányzatok végzik. A helyes eljárásról útmutatót készítettek
a településeknek, illetve 24 órás call centert, ügyfélszolgálatot is működtetnek.
https://www.penzcentrum.hu/
Százmilliárdokat bukhat a korrupció miatt az Orbán-kormány decemberben
Több mint egymilliárd eurónyi befagyasztott uniós forrást veszíthet el véglegesen Magyarország 2024 végén,
mivel Brüsszelben úgy értékelik: az Orbán-kabinet nagyobb részben nem hajtotta végre azokat az intézkedéseket,
amelyek a források felszabadításához kellenek. A korrupcióellenességre és az átláthatóságra vonatkozó feltételeknél
kifejezetten rossz a helyzet – értékelt lapunknak a Transparency International Magyarország ügyvezetője.
https://24.hu/fn/gazdasag/
Több mint 1,5 millió forintnyi támogatást kapnak a családok, amelyek házát elpusztította az árvíz Romániában
https://24.hu/kozelet/2024/09/
Polt Péter lopás miatt indítványozta Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését
A lopás bűncselekménye miatt a Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyamatban lévő nyomozás eredményeként
Polt Péter legfőbb ügyész indítványt tett az Európai Parlament elnökénél Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztésére
, olvasható a Legfőbb Ügyészség csütörtöki közleményében. Mint írják, a rendelkezésre álló adatok szerint
Magyar Péter 2024. június 21-én hajnalban egy budapesti klubban szórakozott, ahol mások mellett a sértett is
mobiltelefonjával videóra vette őt. Miután Magyar és egyik társa észrevette, hogy a férfi felvételeket készít,
szóváltásba keveredtek vele. A vita során Magyar hirtelen mozdulattal kivette a sértett kezéből a telefont és
azt zsebre tette. A telefont a sértett többszöri kérésére sem adta vissza, letagadta, hogy az nála lenne.
Miután a szórakozóhelyet elhagyta, a Duna felé indult, őt többen, köztük a sértett, követték. A képviselő
lesétált közvetlenül a vízpartra és a telefont szándékosan a Dunába ejtette – tették hozzá. Ez a magatartás a
lopás bűncselekménye törvényi tényállásának a megvalósítására alkalmas a közlemény szerint.
A 100 ezer forintot meghaladó értékű telefon – rendőri intézkedés után – működőképesen került vissza a sértetthez, jelezték.
https://24.hu/belfold/2024/09/