Hatalmas árhullám érkezik Budapestre: jönnek a korlátozások, a Margit-szigetet is lezárhatják
A legfrissebb előrejelzések szerint hétfőtől napi egy méterrel emelkedik a Duna vízállása - olvasható a Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatalának közleményében. A jelenlegi, jelentős bizonytalanságot hordozó előrejelzések szerint a folyó várhatóan a jövő hét második felében, nyolc métert meghaladó vízszint mellett tetőzik. 800 centiméteres vízállás fölött a védekezés sokkal intenzívebbé válik, ezért Karácsony Gergely főpolgármester szeptember 16-án, hétfőn nulla órától minden budapesti szakaszon harmadfokúra emeli az árvízvédelmi készültséget.A védekezésért felelős Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) hétfőn megkezdi a Nánási-Királyok útja védvonal kulissza átjáróinak zárását és egy négy kilométer hosszú, egy méter magas és négy méter széles agyag háttöltés kiépítését. Az ideiglenes védmű építése miatt hétfőtől a Királyok útját lezárják a közúti forgalom elől.
Forrás: Pénzcentrum
Magyarország mint szürreális népmese – megnyílt a 24. ARC kiállítás
Idén is a Bikás parkban láthatók a pályaművek, és a zsűri díjait kiosztották ugyan, de
a közönségdíjról a kiállítás látogatói dönthetnek október 31-ig. A legkedélyborzolóbb alkotás díját,
a Borz díjat Gézamalac Magyar pétermesék című műve kapta. Gázamalac misztikus profilja még
így is megmarad, de legalább a mémeket gyártó kezet láthatjuk munka közben.
https://hvg.hu/elet/20240913_
Új ügyeleti ellátás Budapesten: Eddig 261 háziorvos csatlakozott a 860-ból, az államtitkár szervezettebb rendszert ígér
Péntek reggelig a nagyjából 860 háziorvosból 261-en csatlakoztak a fővárosban az új ügyeleti rendszerhez –
derült ki azon a sajtótájékoztatón, amit Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára és Csató Gábor,
az Országos Mentőszolgálat főigazgatója tartottak a Budapesti Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézetben
A tájékoztató apropóját az adta, hogy októbertől Budapest is csatlakozik az új ügyeleti ellátáshoz.
https://telex.hu/belfold/2024/
Ha a statisztikai átlagnál kevesebbet keres, ne lepődjön meg
A teljes munkaidős alkalmazottak mintegy felénél nemigen volt biztosított a keresetből az átlagos megélhetés 2023 végén.
a teljes munkaidőben alkalmazásban állók több mint háromnegyede kevesebbet keresett tavaly, mint amennyi
a nemzetgazdasági átlagkereset volt, a számuk pedig 2,4 millió fölött lehetett – számolta ki a 24.hu.
https://hvg.hu/gazdasag/
Tíz férfiből négy azért nem kaphat nyugdíjat, mert nem éri meg a nyugdíjkorhatárt
Elgondolkodtató, hogy a férfiaknak csak a 65,3 százaléka éri meg a 65 éves nyugdíjkorhatárt – vetette fel
lapunknak Karácsony Mihály nyugdíjszakértő, a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület elnöke. Arra alapozta
az állítását, ami a KSH korfájából (Magyarország népességének száma nemek és életkor szerint január elsején) kiolvasható.
Azért a korfát tekintette kiindulási pontnak, mert az tényszámokat tartalmaz, nem úgy, mintha a megszületettek várható
élettartamát vizsgálnánk.A korfa alapján Magyarországon1958-ban 78 027 fiú született, ám 2024-ben közülük már csak 50 999 férfi élt (65,3 százalékuk).
https://24.hu/fn/gazdasag/
Menthetetlenek, visszataszítók – Semjén Zsolt a papokkal kapcsolatos botrányokról beszélt
Semjén Zsolt a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) szombati budapesti konferenciáján úgy fogalmazott:ami visszataszító,
az visszataszító, ami védhetetlen az védhetetlen, a súlyos bűn az súlyos bűn, és ezt nem kell azzal relativizálni, hogy az egyházban
az ilyen események töredékei a világban hasonló intézményekben előforduló bűnöknek.Egyik bűn sem elfogadható,
botrányos és súlyosan árt az egyháznak – jelentette ki.
https://24.hu/belfold/2024/09/
Így lett magyarok tömegeinek luxus az iskola: a gazdag gyerek gazdag, a szegény itt szegény marad
Magyarországon egyre fokozódó probléma az elszegényedés, egyre nagyobb olló nyílik az ország egyes régiói között,
emiatt az iskolakezdés is egyre nagyobb terhet ró a szegénységben élő családokra. A folyamatosan tornyosuló problémák
komplex megoldásokért kiáltanak, azonban a lemaradást rendkívül nehéz behozni, hiszen az már túl sok embert, és túl sok generációt érint.
https://www.penzcentrum.hu/
Sokan nagyot nézhetnek a kormányhivatalban: 10 ezer forintot kérnek el ezért az ügyintézésért
Bár a születési név az egyik legfontosabb identitásképző elem egy ember számára, mégis évente több ezer
magyar kérelmezi annak megváltoztatását. A kérelmek mögött jellemzően a kérelmező családi állapotának
(házas/elvált) megváltozása áll, gyakran mégis egészen más okok miatt dönt valaki a nevének megváltoztatása mellett.
Teszik mindezt úgy egyébként, hogy bizonyos esetekben a névváltoztatási kérelem beadásának jelentős
költségvonzata is van, ráadásul a kérelmezőknek szigorú szabályoknak is meg kell felelniük ahhoz, hogy a kérelmüket jóvá is hagyják.
https://www.penzcentrum.hu/