Ezt a Barátságot nem adták ingyen – elmeséljük a legendás kőolajvezeték történetét
Szocialista munkaversenyre és tőkés importra is szükség volt a két részletben átadott Barátság kőolajvezeték megépítéséhez. A szocialista testvériség szimbólumaként emlegetett csőrendszer – aminek a minap „halálhírét” költötték – az egyoldalú gazdasági függőség jelképe volt.
Forrás: HVG
Guberálók aranykora: a középosztályé helyett inkább a rászorulók öntudatosságát növelte az új palackvisszaváltás
Nem lett kevesebb a szemét, a hajléktalanságból sem ez a kiút, annak viszont,
aki rászán 4-8 órát, összejöhet a napi 30-50 ezer forint is. Körkép. A visszaváltható palackok kukázásával egy óra alatt
5-10 ezer forintot is meg lehet keresni. Azoknak, akik rászánnak 4-8 órát, napi 30-50 ezer forint is összejön a
köztéri szemetesekből gyűjtött, 50-50 forintért visszaváltható palackok után – derül ki az érintettek körében
végzett felmérésünkből. a visszaváltóhellyel el nem látott térségekben megjelentek a palackokat olcsóbban felvásárló „hiénák” is.
https://nepszava.hu/3250079_palackvisszavaltas-tarsadalom-magyarorszag-raszorulok
– a leggyakrabban használt emojik
Tekintettel arra, hogy több ezer különböző hangulatjel létezik, nem áll módunkban mindet felsorolni,
de arra tettünk egy próbát, hogy a leggyakrabban használtak közül megmutassunk néhányat.
Szerinted melyiket kellene már elengedni?A lista elemeit (bejelentkezés után) a mellettük található
nyilakkal vagy drag&drop módszerrel tudod rendezni. Ha véglegesnek érzed a rangsorod, nyomj a Mentés gombra.
https://top24.24.hu/toplista/eletke/emoji-smiley-hangulatjel-toplista?_g
Árpád-kori lakótoronyból fényűző gótikus várat építettek a Bakonyban
Ellenséges seregek és pusztító villámcsapások dacára évszázadokon át a Dunántúl egyik erőssége volt
a cseszneki vár, melynek változatos története kimagasló személyiségekben és fordulatokban gazdag.
https://sokszinuvidek.24.hu/viragzo-videkunk/2024/09/05/a-cseszneki-var-kalandos-tortenete/
Román nemzeti színű szalagot kötöttek a magyar hadisírokra Kolozsváron
A kolozsvári Házsongárdi temetőben közel ötszáz első és második világháborús magyar katona sírjára úgy
került rá román trikolór, hogy pont a románok ellen harcolva estek el. Az „emlékezetpolitikai sírrablás”
több ponton szerződésszegő, és nem is egyedi eset.
Augusztus közepére kék-sárga-piros színbe öltözött egész Kolozsvár, az elmaradhatatlan EU-s zászlók
mellett minden létező villanyoszlopra és lámpára makulátlan tiszta román zászlók kerültek, de még a
Daciák antennáit is szalagokkal tűzdelték tele. Román nemzeti színt öltött minden, a főtéren található
Hunyadi Mátyás-szobortól kezdve egészen az uralkodó két sarokra található szülőházáig. „A román Corvin Mátyás,
Magyarország legnagyobb királya” – hirdeti az épületre erősített román és angol nyelvű súlyos fémtábla.
Ugyancsak trikolór színekben pompázik az erdélyi tolerancia és vallásszabadság szimbólumává vált Templomok utcája.
https://hvg.hu/360/20240910_Kolozsvar-magyar-hadisirok-roman-szalag
Valami történt a fiúk és a lányok agyával a koronavírus-járvány idején, és úgy tűnik, a lányoknál nagyobb a baj
Amerikai kutatók MRI-vizsgálat segítségével figyelték meg, milyen változásokon ment át azon serdülő fiúk és lányok agya,
akik végigélték a koronavírus-járvány miatti lezárásokat. A koronavírus-járvány idején a lezárások mindenkit egyformán
érintettek, úgy tűnik azonban, hogy nem mindenkinél járt ugyanolyan következménnyel a dolog. Az amerikai Washington
Egyetem kutatói MRI-vizsgálatok alapján azt találták, hogy mind a serdülő fiúk, mind pedig a serdülő lányok agya a
korai öregedés jeleit mutatta, utóbbiakra azonban sokkal rosszabb hatással volt a lezárás.
https://hvg.hu/tudomany/20240910_serdulo-fiuk-lanyok-agya-mri-vizsgalat-koronavirus-jarvany-lezaras-hatasa
Rengeteg embert érint: találtak valamit, amitől radikálisan megugrik a stroke és a szívinfarktus kockázata
A világon rengeteg embert érint a civilizációs betegségként is emlegetett székrekedés, aminek az oka a helytelen
életmód mellett akár jó pár betegség is lehet. Ausztrál kutatók most fordítottak az ok-okozati kapcsolaton, és kiderítették,
hogy e kellemetlen emésztési problémának súlyos következményei is lehetnek.
https://hvg.hu/tudomany/20240909_szekrekedes-sziv-es-errendszeri-betegsegek-kockazata
Vérgleccser, kísértethajó, földönkívüli gyerek – a történelem megoldott rejtélyei
Számos megoldatlan rejtély övezi az emberiség történelmét a mai napig, miközben több,korábban
misztikusnak hitt kérdésre már megtaláltuk a racionális magyarázatot.Szerinted melyik a legérdekesebb?
A lista elemeit (bejelentkezés után) a mellettük található nyilakkal vagy drag&drop módszerrel tudod rendezni.
Ha véglegesnek érzed a rangsorod, nyomj a
https://top24.24.hu/toplista/techtud/vergleccser-kisertethajo-foldonkivuli-troja-csillaggyermek-megoldott-rejtely-tortenelem
Trianon, ’56, rendszerváltás – Magyarország legfontosabb történelmi eseményei
Bár már kikopott a divatból az a trend, mikor az utcán leszólítottak embereket, hogy kvízkérdéseket feltéve
megszégyenítsék őket azért, mert nem tudják, mikor vívták a második rigómezei csatát, a rettegés még velünk él –
így elhoztuk azokat a történelmi dátumokat (legalábbis egy részüket), amelyeket egykori tanáraink szerint álmunkból
felkeltve is tudnunk kellene. Szerinted melyiknek van a legnagyobb hatása napjainkra?A lista elemeit (bejelentkezés után)
a mellettük található nyilakkal vagy drag&drop módszerrel tudod rendezni. Ha véglegesnek érzed a rangsorod, nyomj a Mentés gombra.
https://top24.24.hu/toplista/techtud/trianon-56-rendszervaltas-magyarorszag-legfontosabb-tortenelmi-esemenyei-toplista
Ókori pajzsokat és sisakot találtak
https://24.hu/tudomany/2024/09/11/urartu-khalid-isten-okori-pajzs-sisak/
<w:LsdException Locked="false" Priority="
...