A Kúria bevédte a “titkosítást”: homályban maradnak az operatív törzs jegyzőkönyvei
Két év pereskedés után sem derülhet ki, hogyan készült annak idején az Orbán-kormány a Covid-járványra, és milyen megfontolásból hozott milliók életét korlátozó döntéseket. Az eljárást a kormány is sikerrel akadályozta a – kifejezetten erre az ügyre szabott -, visszamenőleges hatályú “lex HVG”-vel. Titok marad, hogy milyen információk és egyeztetések alapján hozta meg válságkezelő intézkedéseit az Orbán-kormány 3-4 évvel ezelőtt, a koronavírus-világjárvány idején. A HVG pert vesztett a kormánnyal szemben: a Kúria döntése felülírta a Fővárosi Ítélőtábla tavalyi ítéletét, amely még lapunknak kedvezett.
Forrás: Népszava, HVG
Az OKFŐ is betiltotta a home office-t
Megtiltotta az otthoni munkavégzést az Országos Kórházi Főigazgatóság, erről az OKFŐ levélben tájékoztatta az
alá tartozó intézményeket a 444 információi szerint. A levélben foglaltak értelmében július 25-től “nem engedélyezett”
az otthoni munkavégzés, ahol pedig “a munkavégzés feltételei adottak” az intézményben, ott “az otthoni munkavégzés
lehetősége kerüljön megszüntetésre”.A portál szerint ezt követően csak rendkívüli körülmények esetén dolgozhatnak otthonról
az OKFŐ alá tartozó intézmények dolgozói, és akkor is csak ha azt a vármegyei irányító intézmény humánpolitikai vezetője
előzetesen engedélyezi. A 444 kérdésben fordult az OKFŐ-hoz, de a cikk megjelenéséig nem kaptak választ.
https://hvg.hu/itthon/20240726_orszagos-korhazi-foigazgatosag-home-office-tiltas?utm_
Kormányzati kioktatás Iványi Gábornak: Tetszett volna előre szólni, hogy ellehetetlenítjük a munkáját
A Belügyminisztérium számon kérte Iványiékon, miért nem jelezték már fél éve előre, hogy az állam el fogja lehetetleníteni a működésüket.
Nagy magyar abszurd. „Ha a szociális szolgáltató a tevékenységét nem tudja a jövőben fenntartani, úgy (…) a szolgáltatás megszüntetése
előtt alapszolgáltatások esetében legalább két hónappal, bentlakásos intézményi ellátás esetében legalább hat hónappal korábban kell
erről tájékoztatni a kormányhivatalt” – írta a Belügyminisztérium Iványi Gáboréknak abban a levélben, amelyben jelezték, az állam kész átvenni
a Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) által fenntartott, az anyagi ellehetetlenülés szélére került szociális és oktatási intézményeket.
https://hvg.hu/itthon/20240726_Ivanyiek-bune
A szakszervezet szerint sok külföldi munkás engedély nélkül, hiányos munkavédelem mellett dolgozhat
a magyarországi nagyberuházásokon
A felhasznált anyagokat gyakran az anyaországból szerzik be, így van olyan cég, ahol napokig állt a munka amiatt,
mert elfogyott a Kínából hozott flexkorong. Azt látjuk, hogy a jellemzően ázsiai nagyberuházásokon valóban vannak
olyan anyaországbeli munkavállalók, akik nem az ismert és legálisnak tekintett munkavállalási formákban, engedéllyel
kerültek be az országba – erről beszélt a 24.hu-nak László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség (Vasas) alelnöke.
https://nepszava.hu/3244520_vasas-szakszervezeti-szovetseg-kulfoldi-munkavallalok-engedely-ellenorzes
A MOK győri elnöke azt javasolja a politikusoknak, próbáljanak meg ők 30 fokos kórteremben dolgozni
Kormánypárti képviselők egyre elképesztőbb reakciókkal próbálják meg lerázni az országos problémáról őket kérdező újságírókat.
Szijjártó László, a Magyar Orvosi Kamara győri elnöke a politikusok hozzáállására reagálva az RTL Híradónak arról beszélt, hogy
nagyon komolyan kellene venni a klímák kérdését, mert szinte nincs olyan kórház az országban, ahol ne jelentene problémát a nagy meleg. –
Kérem és javaslom azoknak a politikusoknak, döntéshozóknak, akik ezt kétségbe vonják vagy elbagatellizálják, hogy jöjjenek el hozzánk,
s egy 30 fokos kórteremben töltsenek el egy éjszakát, próbáljanak meg ott dolgozni.
Akkor talán ők is belátják, hogy ez nagy probléma – tette hozzá a szakember.
https://nepszava.hu/3244587_korhazak-klima-leallasok-fidesz-politikusok-lerazas
Itt a leleplezés: 100 ultragazdag ember él Magyarországon
Magyarországon hozzávetőlegesen 100 ember rendelkezik 100 millió dollárt meghaladó pénzügyi vagyonnal, és ők ezzel
globálisan is az ultramagas pénzügyi vagyonnal rendelkező magánszemélyek közé tartoznak - derül ki a Boston Consulting Group
frissen megjelent vagyoni jelentéséből. A BCG azt jósolja, hogy 5 év múlva a számuk megduplázódik.
https://www.portfolio.hu/befektetes/20240727/itt-a-leleplezes-100-ultragazdag-ember-el-magyarorszagon-700829
Felvázolta vízióját Orbán Viktor: világrendszerváltásról, magyar nagystratégiáról, az Unió vereségéről beszélt Tusványoson
Orbán Viktor szombaton délelőtt tartott beszédet az erdélyi Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáboron, közismert nevén Tusványoson.
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20240727/felvazolta-viziojat-orban-viktor-vilagrendszervaltasrol-magyar-nagystrategiarol-az-unio-veresegerol-beszelt-tusvanyoson-700921
Mennyire kell aggódnunk az akkumulátor tűzesetek miatt? – Egyre több a ketyegő bomba
A legtöbb ember azt gondolja, hogy az okos telefonjában vagy laptopjában lévő akkumulátor egy tökéletesen szilárd – hiszen
még közelről is így néz ki – és veszélytelen, a modern élethez szinte már nélkülözhetetlen segédeszköz. És így vannak ezzel
az elektromosautó-tulajdonosok is. Az igaz, hogy még a normálistól eltérő extrém körülmények között is általában nincs baj az
akkumulátorokkal, de ha azokat rosszul kezeljük, tűz- és robbanás veszélyesek. Még ipari körülmények között, jól kontrollált
gyártásnál vagy raktározásnál is fennáll a kockázat, hiszen ott is előfordulhatnak az előírásokat megszegő események.
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20240727/mennyire-kell-aggodnunk-az-akkumulator-tuzesetek-miatt-egyre-tobb-a-ketyego-bomba-700503
Vaskos csekket kaphatnak az autótulajok, a kormány akár eladhatná a roncsjárműveket
Átírná a kormány a járművek elszállításával, tárolásával és adott esetben értékesítésével kapcsolatos szabályozásokat. A módosítások év
végén lépnének hatályban és kiterjesztik a korábban csak a gyorsforgalmi utakra vonatkozó szabályokat az országos közutakra is – derül ki
egy most társadalmi egyeztetésre bocsátott új rendelettervezetből. Súlyos árat fizethetnek a tulajdonosok az elszállítatlan autóik után.
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20240726/vaskos-csekket-kaphatnak-az-autotulajok-a-kormany-akar-eladhatna-a-roncsjarmuveket-700901
...