A Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók tagjai nevében részvétünket és együttérzésünket fejezzük ki az elhunyt munkatársnak és teljes felépülést kívánunk a sérülteknek.

A BRDSZ Elnöksége nevében: dr. Bárdos Judit elnök

 

Bosszút akart állni a rendőrökön az esztergomi robbantó

10. 28.

Káosz és kosz
Így barmolták szét a szemétszállítást

Forrás: Magyar Narancs, Index

A levéltárosoknak gyanús, hogy a kormányiratokat „baráti kezekbe" adják
Az 1990 utáni kormányiratokról van szó, amelyeket eddig a Magyar Nemzeti Levéltár kezelt, de hamarosan a kormány házi kutatóintézetéhez kerülnek.
S hogy aztán később ebben az iratanyagban milyen elvek szerint történik majd például a szelektálás, selejtezés vagy a  dokumentumok tendenciózus
kiválogatása és szivárogtatása, az már csak a megrendelő(k) szándékán múlik.
https://hvg.hu/itthon/201841__kormanyiratok__veritas_intezet__leveltarak__kecskere_kaposztat

Kásler-paradoxona: úgy bővítenék az egészségügyi ellátást, hogy szűkítenék is
Míg a közkórházaknak megtiltanák, hogy magánszolgáltatásokat végezzenek, addig a magánegészségügy átvehetne
közfeladatokat az államiaktól. Kérdés, mire lesz elég a közfinanszírozás a jobb körülményeket biztosító magánintézményeknek.
https://nepszava.hu/3013344_kasler-paradoxona-ugy-bovitenek-az-egeszsegugyi-ellatast-hogy-szukitenek-is
https://hvg.hu/itthon/201843__maganegeszsegugy__szamhaboru__talalgatasok__kezenkozon

Örökbeadás külföldre: a gyereknek szerencse, de jól mutatja a magyar gyerekvédelem csődjét
Tavaly csaknem minden negyedik örökbe fogadható gyerek külföldre került. Magyarországon ugyanis nem kellettek senkinek.
https://hvg.hu/itthon/201843__orokbeadas_kulfoldre__bent_rekedtek__eloiteletek__hazat_hazat
https://nepszava.hu/3013370_az-orokbefogadott-magyar-gyerekek-negyede-kulfoldon-kap-uj-csaladot

Szépségszalon szegényeknek
Munkakereső, idős ember vagy gyerek, egyre megy: a zuglói szociális "szépségműhely" kiegyenesíti mindenki lelkét.
https://nepszava.hu/3013385_szepsegszalon-szegenyeknek

A nyíracsádi kurta kerékpárút titka
ami első pillantásra valóban elég nevetséges beruházásnak tűnik.
https://index.hu/kerekagy/2018/10/26/a_nyiracsadi_kurta_kerekparut_titka/

A két világháború között a leglegleg plázánk volt a Corvin

https://index.hu/urbanista/2018/10/24/a_ket_vilaghaboru_kozotti_budapest_leglegleg_plazaja_volt_a_corvin/

Forradalom az igazságszolgáltatásban: a gépek törnek pálcát felettünk?
A mesterséges intelligencia már csaknem minden szektorba eljutott, most a bíróságokon fog segíteni ítéletet hozni. A szoftver örökre
megváltoztathatja az igazságszolgáltatás világát, azonban az ember helyett döntő - és már konkrét ítéletet is hozó - gépek komoly
kockázatot jelenthetnek, ha nem megfelelően használjuk őket a jövőben.
https://privatbankar.hu/makro/forradalom-az-igazsagszolgaltatasban-a-gepek-tornek-palcat-felettunk-322445

Hogyan tette magyarrá Liszt Ferencet az árvíz?
Száznyolcvan éve, 1838 tavaszán zajlott le minden idők legnagyobb pusztítását végző pesti árvize, ami nemcsak a
magyarországi folyamszabályozás elégtelenségét hozta felszínre, hanem a Liszt Ferencben szunnyadó magyar hazafit is.
https://444.hu/2018/10/27/hogyan-tette-magyarra-liszt-ferencet-az-arviz

Ahol patkányok között árulták a százmilliós halakat
A tokiói Cukidzsi 1935 óta a világ legnagyobb és legfontosabb halpiaca volt, mígnem október elején be nem zárták.
https://index.hu/gazdasag/2018/10/27/tsukiji_cukidzsi_halpiac_tokio_bezaras_olimpia/

El akarták lopni a Magna Chartát
A Magna Chartát 1215-ben írta alá Földnélküli János angol király. Ez fontos adótörténeti dokumentum is. Mára
mindössze négy eredeti példánya maradt. Az egyiket, a legjobb állapotban lévőt akarta most ellopni valaki, szerencsére a riasztóberendezés működött.
https://ado.hu/ado/el-akartak-lopni-a-magna-chartat/

Hogyan adóztak a rómaiak? – Bevezető rész
A nyugati típusú társadalmak a Római Birodalom örökösei. Jogrendszerük, közéletük, kulturális örökségük, vallásuk, sokszor
még a nyelvük, kifejezéseik is visszavezethetők a birodalomra. Igaz ez a közéletre, a politikai rendszerekre, az állami működésre is,
beleértve a pénzügyi és adózási rendszereket is.
https://ado.hu/ado/hogyan-adoztak-a-romaiak-bevezeto-resz/

Tisztelt Tagok!

A személyi jövedelemadóról szóló törvény alapján a befizetett szakszervezeti tagdíj összegével a nem önálló tevékenységből származó bevétel adóalapja csökkenthető.

Bővebben...

A kormányzati létszámgazdálkodás új rendjének megvalósításával összefüggő létszámcsökkentési intézkedés alapján, az újbóli munkába lépés elősegítése érdekében az alábbi szolgáltatási csomag került kialakításra.

Bővebben

Élet- és balesetbiztosítás belügyi munkavállalók részére

A Generali ajánlata itt olvasható.

 

Tudjon meg többet a Benefit Barcode rendszerről!

Az Ér­tel­mi­sé­gi Szak­szer­ve­ze­ti Tö­mö­rü­lés meg­hir­de­ti a Du­ra Lász­ló dip­lo­ma­mun­ka pá­lyá­zat 2022-őt.