ÜDÜLÉS

Üdülési szabályzat, 2024-ben érvényes térítési díjak
Gyopárosfürdői beutaltak figyelem!
1. Június 01-én minden beltéri és kültéri medence működni fog! Befejeződik a tető felújítása!
2. Mindenki gondolja át, hogy a fürdőbelépőket mikor akarja igénybe venni kedd-szerda-csütörtök vagy péntek-szombat-vasárnap? A napi felvételre nincs lehetőség.
Kovács József Üdülési felelős

07. 22.

Miniszteri bejelentés: érettségi után bárki mehet a Honvédségbe, minimálbérért
Új szolgálati formát indít a Magyar Honvédség - jelentette be a honvédelmi miniszter szerdán Budapesten.

Benkő Tibor elmondta: az önkéntes katonai szolgálatra azon fiatalok jelentkezését várják, akik valamiért csak később kezdik meg
felsőfokú tanulmányaikat, valamint azokét is, akik tanulmányaikat befejezték, de nem szereztek végzettséget, szakképzettséget.
Forrás: Infostart 

Nyilvánosságra hozták Ferenc pápa budapesti látogatásának részletes programját

A Szentatya szeptember 12-én érkezik, majd azonnal megy tovább Pozsonyba.

Ferenc pápa szeptember 12-én a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséjére érkezik Budapestre a Hősök terére,
de a Szentatya pontos programját a korábbi bejelentést követően csak most hozták nyilvánosságra.
https://infostart.hu/belfold/2021/07/21/nyilvanossagra-hoztak-ferenc-papa-budapesti-latogatasanak-reszletes-programjat

https://24.hu/belfold/2021/07/21/ferenc-papa-budapest-orban-viktor-talalkozo/

 

Jön a nyolcadik népszavazás, lássuk, milyen ügyekben voksoltunk korábban
Öt év elteltével ismét népszavazást kezdeményez a kormány, ezúttal a nagy port kavaró gyermekvédelmi törvényről mondhatjuk el a

véleményünket. A Index ebből az alkalomból összegyűjtötte a korábbi népszavazások kérdéseit és eredményeit.
https://index.hu/belfold/2021/07/21/nepszavazas-2021-orban-viktor-gyermekvedelmi-torveny/

 

Mikor kell népszavazást bejelenteni? Hát persze, hogy egy kémbotrány kellős közepén

Orbán Viktor elterelő hadművelete a lehetséges magyarázatokkal.

https://168.hu/itthon/mikor-kell-nepszavazast-bejelenteni-hat-persze-hogy-egy-kembotrany-kellos-kozepen-208581

 

Videón a rendőrség néma segélykiáltása
Az úgynevezett néma segélykiáltás, a nemzetközi szinten Signal for Help néven ismert segítségkérő mozdulatsor bevezetésén
dolgozik a rendőrség, hogy a kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek némán is tudjanak jelezni, segítséget kérni.
https://index.hu/belfold/2021/07/21/rendorseg-nema-segelykialtas-signal-for-help-ducsai/

 

Infláció: „Egy nem normális gazdaságpolitika következménye"

Már harmadik hónapja 5 százalék felett jár az infláció a KSH jelentései alapján, és 10, 20 százalék feletti drágulásokat is mértek

egyes árucsoportoknál. Az okokat keresve úgy tűnik, az elszabadult árak a kormány és a Magyar Nemzeti Bank együttes ténykedésének

következményei, és nem az utóbbi három hónapban mentek félre a dolgok, a magyar inflációs folyamatok már 2019-ben sem voltak normálisak –

mondta a 24.hu-nak a GKI Gazdaságkutató vezérigazgató-helyettese, Karsai Gábor.

https://24.hu/fn/gazdasag/2021/07/21/inflacio-valasztasok-elott-nem-fekez-kormany-mnb/

 

Orvosok hagyják el az egészségügyet a kötelező oltás miatt
Tovább csökkenhet az egészségügyben dolgozó szakemberek száma a kötelező védőoltás bevezetésével, ugyanis a pénteki miniszterelnöki
bejelentést követően sokan döntöttek az egészségügyi pálya elhagyása mellett.
https://index.hu/belfold/2021/07/21/orvosok-hagyjak-el-az-egeszsegugyet-a-kotelezo-oltasok-miatt/

 

Hol bujkálnak Kásler miniszter ezrével visszatérő egészségügyisei?
Csak papíron lett több dolgozója a magyar egészségügynek, és valószínűleg úgy sem annyival, amennyivel Kásler Miklós büszkélkedik.
Még mindig vonzó a külföldi munkavállalás.
https://hvg.hu/gazdasag/20210721_Latta_valaki_Kasler_miniszter_ezrevel_visszatero_egeszsegugyiseit

Több mint százezer forintot költenek évente magánegészségügyre a magyarok
Egy felmérésben megkérdezettek döntő többsége saját zsebből finanszírozza a szolgáltatást, alig vannak, akik egészségbiztosítással vagy egészségpénztári számláról költenek.
https://hvg.hu/gazdasag/20210721_Draga_nepszeru_maganegeszsegugyi_ellatas

 

Nem lesz negyedik hullám Magyarországon

Orbán Viktor politikailag megállította a koronavírus Európa-szerte szétterülő negyedik hullámát.
https://168.hu/itthon/nem-lesz-negyedik-hullam-magyarorszagon-208601