02. 19.

Durván visszaesett a brit egyetemet választó magyarok száma
Az idén 58 százalékkal kevesebb magyar diák jelentkezett brit egyetemekre a januári határidőig: 430-an a tavalyi 1030-hoz képest
Forrás: Index

 Erre számítson egynapos műtét előtt
A kormány a veszélyhelyzet novemberi elrendelésekor megtiltotta az előre tervezhető orvosi beavatkozásokat, ezzel is próbálva
tehermentesíteni az egészségügyi rendszert, amelyet decemberben már rendesen próbára tett a koronavírus-járvány. A tilalmat csak
nemrégiben oldották fel, 2021. február 3-án, de a mintegy három hónapos leállás alatt jelentősen nőtt a várólisták hossza.
https://index.hu/belfold/2021/02/18/koronavirus-muller-cecilia/

Szijjártó cipész úrnak jogszabály írja elő, hogy maradjon a kaptafánál
A koronavírus elleni vakcinák egyre bőségesebb kínálatából válogathatunk. Pontosabban a választék ugyan valóban folyamatosan bővül,
de – ellentétben az első információkkal – a választás lehetősége nem. A vakcinák sokféleségét a legutóbb – január 28-án hozott és 29-e óta hatályos
– módosító kormányrendelet teremtette meg. Sajnos, nekem erről az a közismert mondás jutott eszembe, hogy a tehénszar is nyilván ízletes,
hiszen egymillió légy nem tévedhet.
https://24.hu/kozelet/2021/02/18/szijjarto-peter-koronavirus-vakcina-jogszabaly-sandor-zsuzsa-velemeny/

Pályáztatás nélkül választotta ki Varga Judit az EU-s bírójelöltet, aki korábban Trócsányi irodájában dolgozott
Nem előzte meg sem pályázat, sem más kiválasztási procedúra azt, hogy az igazságügyi miniszter egy, az elődje, Trócsányi László ügyvédi irodájában
2016-ig ügyvédkedő, az európai joggal megelőzően nem foglalkozó személyt jelöljön Magyarország nevében a
luxemburgi Európai Unió Bírósága (EUB) magyar tagjává – állítják a Telex forrásai.
https://24.hu/kozelet/2021/02/18/varga-judit-csehi-zoltan-trocsanyi/

Hiába van tandíj, egyre többen jelentkeznek a budapesti magániskolákba
A központi tantervtől és a „hagyományos" pedagógiai módszerektől eltávolodva szervezik a tanítási napokat és az oktatást a fővárosi magán- és alapítványi iskolák.
https://hvg.hu/itthon/20210218_Tandij_Budapest_maganiskola

 

Már azt sem árulja el a kormány, hogy hány lélegeztetőgép van raktáron a tavaly vásárolt 16 ezer darabból
https://444.hu/2021/02/18/mar-azt-sem-arulja-el-a-kormany-hogy-hany-lelegeztetogep-van-raktaron-a-tavaly-vasarolt-16-ezer-darabbol

 

Ingyenes lapokkal veszi be Mediaworks a Fidesz által elbukott városokat

Szombathelytől Miskolcig több százezer példányban fogják nyomni a Fideszhez közelálló, bulvárba csomagolt propagandát a választást megelőző évben.

https://magyarnarancs.hu/belpol/ingyenes-lapokkal-veszi-be-mediaworks-a-fidesz-altal-elbukott-varosokat-236101

 

Ha a kormány besegít, Mészáros Lőrinc a PET-palackokon is hatalmasat kaszálhat
Mészáros Lőrinc új ásványvizes cégénél csöngött ki a telefon, amikor megpróbáltuk felhívni az országban egyedülálló PET-feldolgozó üzemről
ismert Recy-Pet Kft. központi számát. Bár utóbbi vállalat ugyanahhoz a csoporthoz tartozott, amelytől a felcsúti milliárdos a hetekben
némi hátszéllel megszerzett egy albertirsai ásványvízgyártó üzemet, az egyébként Karcagon található PET-feldolgozó nem volt a megvásárolt csomag része.
https://g7.hu/vallalat/20210216/ha-a-kormany-besegit-meszaros-lorinc-a-pet-palackokon-is-hatalmasat-kaszalhat/

Mutatjuk, milyen durván bünteti a nyugdíjasokat az élelmiszerek drágulása
A társadalom legidősebb rétege által legtöbbet és legnagyobb mennyiségben vásárolt termékek valami elképesztő mértékű áremelkedésen estek át.
Ez az állítás nemcsak az elmúlt egy évre igaz, hanem az elmúlt öt év egészére. Arra pedig esély nincs, hogy ezt a törvénynek megfelelő mértékű nyugdíjemelések elbírják.
https://mfor.hu/cikkek/makro/mutatjuk-milyen-durvan-bunteti-a-nyugdijasokat-az-elelmiszerek-dragulasa.html

 

Itt van minden, amit az osztatlan közös földtulajdon felszámolásáról tudni kell
https://www.agrarszektor.hu/fold/itt-van-minden-amit-az-osztatlan-kozos-foldtulajdon-felszamolasarol-tudni-kell.28044.html

Berobbant a Covid harmadik hulláma
Vélhetően a koronavírus mutációira vezethető vissza, hogy ismét romlanak a járványadatok.
https://nepszava.hu/3110289_berobbant-a-covid-harmadik-hullama

 

A kormányhivatal azt kérdezi a háziorvosoktól, hogy a hétvégén is vállalnák-e az oltások beadását
A fővárosi kormányhivatal azt tudakolja a háziorvosoktól, vállalnák-e a hétvégén is az oltások beadását – derül ki a Telex birtokába került levélből.
Azt nem írták meg a háziorvosoknak, mennyit kéne dolgozniuk a hétvégén, mint ahogy azt sem, hogy ezért kapnak-e bármilyen plusz juttatást.
https://telex.hu/koronavirus/2021/02/18/haziorvos-oltas-hetvegi-munka-kormanyhivatal-sara-botond-vakcina-koronavirus

Itt van Budapest oltási terve
Budapest vezetése kész arra, hogy segítse a kormányt, hogy gyorsabban és gördülékenyebben haladhassunk az oltással.
Mindannyiunk érdeke, hogy minél hamarabb, minél több ember megkaphassa a vakcinát. Ez a megoldás arra, hogy végre
kiszabaduljunk a rabságunkból, hogy végre együtt lehessünk, hogy színházba, moziba vagy étterembe mehessünk,
hogy kezet foghassunk és megölelhessük egymást.
Az oltási tervünknek hat pontja van, amelyek a következők:
https://index.hu/belfold/2021/02/18/oltasi-terv-karacsony-gergely/

 

Szerbia kipróbálta nekünk a kínai vakcinát. Mit tanulhatunk tőlük?

Szerbia maga mögött hagyta Európát az oltási programjával, a magyar kormány pedig követné ezen az úton. Mit csinálnak (másképp) a szerbek?

https://24.hu/kulfold/2021/02/18/koronavirus-szerbia-kinai-vakcina-sinopharm-oltasi-terv/

 

Kirúgás jár a Vatikánban azoknak, akik nem oltatják be magukat
https://444.hu/2021/02/18/kirugas-jar-a-vatikanban-azoknak-akik-nem-oltatjak-be-magukat