02. 17.

Mennyi orvos hagyta el valójában Magyarországot? Három ábrán a valóság
Hosszú idő óta orvoshiány jellemzi a magyar egészségügyet. A világjárvány miatt ez az eddiginél is nagyobb nehézségeket okoz az ellátásban,
ezért érdemes vizsgálni, hogy a hiány mennyire köthető az orvosok külföldre vándorlásához, nőtt-e, csökkent-e az elvándorló orvosok aránya.
Forrás: Portfolio

 Bajban a régi közmunkások
Félezren érik el július második felében a tíz éves határt, ameddig közfoglalkoztatottként dolgozhat valaki. Most úgy tűnik, az állam elengedi a kezüket.
A kormányhivatalok levélben hívták fel a polgármesterek figyelmét nemrég arra: a jelenlegi szabályok szerint, ha valaki –
legfeljebb fél éves megszakításokkal – tíz éve közfoglalkoztatott, akkor így már nem dolgozhat tovább. Az első érintettek július 26-án érhetik el a tíz éves évfordulót.
https://nepszava.hu/3109877_bajban-a-regi-kozmunkasok

 

Müller Cecília: Nem lesz vége a koronavírusnak
Én azt hiszem, hogy nem nagyon lesz vége, hiszen magának a koronavírusnak a természete az, hogy állandóan
változtatja a genetikáját. Ez egy ilyen jószág. Tudomásul kell vennünk, hogy olyan módszert kell alkalmaznunk vele szemben, ami ezt valahogy lekövetni képes.
https://index.hu/belfold/2021/02/16/muller-cecilia-oltas-mutacio-jarvany/

 

Immunológus: megjelent a poszt-COVID szindróma
Azoknál is, akik viszonylag könnyen átestek a fertőzésen, megjelenhet egy poszt-COVID szindróma,
ami általános fáradtsággal, de szív-, vese-, vagy véralvadási problémákkal is járhat.
http://www.atv.hu/belfold/20210216-immunologus-megjelent-a-poszt-covid-szindroma

 

Így kérjen segítséget, ha nem tudja fizetni a tb-t
Nem igaz, hogy megszűnik minden remény azok számára, akik nem tudják fizetni az egészségügyi szolgáltatási járulékot (leánykori nevén a tb-t),
és így komoly hátrányba kerülnek. Az Index összegyűjtötte a mentőövet adó lehetőségeket.
https://index.hu/gazdasag/2021/02/16/egeszsegugyi-szolgaltatasi-jarulek-meltanyossag-szocialisan-raszorulo/

Nővérképzést indítanak az egyházi kórházak

Toldy-Schedel Emil ismertette: a Szent Ferenc Kórház megmarad oktatókórháznak, az edukációt pedig a Szeged-Csanádi püspökség
Gál Ferenc Egyetemének kihelyezett tagozataként végzik majd. Jelenleg a felújítási és építési tervezésnél tartanak, a kivitelezési munkálatok jövő év elején kezdődhetnek.
https://index.hu/belfold/2021/02/16/egeszsegugy-kepzes-egyhazi-korhaz/Idén ezeket a plusz juttatásokat kapják a nyugdíjasok

 

2021 januárjában a rendszeres (inflációs) nyugdíjemelés keretében 3 százalékkal növelték a nyugdíjakat.
Az átlagnyugdíj összege 2021. januárjától 150 ezer forintra emelkedett.
https://pestihirlap.hu/2021/02/16/iden-ezeket-a-plusz-juttatasokat-kapjak-a-nyugdijasok/

 

Milyen vakcinával olthatók a daganatos és már gyógyult betegek? Íme a válasz
Az oltás nem jelent kockázatot a daganatos betegeknél, azonban az elmaradása és a Covid-19 fertőzés, valamint a szövődményei
jóval nagyobb veszélyt jelentenek. Az 5 éven belül gyógyult, illetve jelenleg kezelés alatt álló daganatos betegek a rendelkezésre álló
vakcinák közül a Szputnyik V oltóanyagon kívül bármelyiket megkaphatják -
hívja fel a figyelmet védőoltási tájékoztatójában az Országos Onkológiai Intézet (OOI) Facebook-oldalán.

https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/koronavirus-jarvany-vakcina-rakbetegseg-szputnyik-daganatellenes-kezeles-kemoterapia-sugarterapia.723491.html

Fotó is van, elkezdték kiküldeni az oltási behívókat

krónikus betegségeikről, az esetleges allergiájukról, jelenlegi vagy  a következő két hónapban tervezett  várandósságról is kell információt közölniük.

A szükséges dokumentumokat kitöltve kell bevinniük a kijelölt oltóponthoz személyi igazolvány és a TAJ-kártya kíséretében.
https://index.hu/belfold/2021/02/16/oltasi-behivo-koronavirus/

Komáromi: nem megfelelő fecskendőket küldenek az ampullák mellé, az oltóanyag egy része pocsékba megy
http://www.atv.hu/belfold/20210216-komaromi-nem-megfelelo-fecskendoket-kuldenek-az-ampullak-melle-az-oltoanyag-egy-resze-pocsekba-megy

Márciusban a Johnson & Johnson vakcináját is engedélyezheti az európai hatóság
Az amerikai Johnson & Johnson beadta a koronavírus elleni vakcinájának engedélykérelmét az Európai Gyógyszerügynökségnek (EMA) -
írja az ügynökség közleménye alapján a Telex.hu.
https://444.hu/2021/02/16/marciusban-a-johnson-johnson-vakcinajat-is-engedelyezheti-az-europai-hatosag

Az indiai vakcina a világ legnagyobb oltóanyaggyárából érkezett az OGYÉI-be

Az orosz és a kínai vakcina után most egy újabb keleti oltóanyagot vizsgál az Országos Gyógyszerészeti- és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI).
Az indiai Szérumi Intézet több Covid-19 vakcinát gyárt, mint bármely cég a világon.
https://mfor.hu/cikkek/makro/az-indiai-vakcina-a-vilag-legnagyobb-oltoanyagyarabol-erkezett-az-ogyei-be-.html

 

Kit olthatnak be a kínai vakcinával? Van mellékhatása?

https://index.hu/gazdasag/2021/02/16/kinai-vakcina-sinopharm/

Egy adag vakcina is elég lehet annak, aki már átesett a koronavíruson
Már az első adag vakcina beadása robusztus immunválaszt vált ki azoknál, akik voltak már koronavírusosak: ennek mértéke megegyezik
az alapesetben a második oltás után kialakuló immunválaszéval.

https://infostart.hu/tudomany/2021/02/16/egy-adag-vakcina-is-eleg-lehet-annak-aki-mar-atesett-a-koronaviruson