12. 02.

Ha nem mész ki, nem eszel – 9 koronavírus-fenyegetés, amiről keveset beszélnek

Dél-Amerikában súlyos pusztítást végzett a koronavírus az év közepén, szeptemberre a legtöbb egyéb gócpontot túlszárnyalta a
halálozások száma. Számos oka volt ennek, egy részükre nem árthat nekünk is odafigyelni. Nehogy úgy járjunk, hogy megtelnek a
kórházak, és egy havi átlagfizetésbe kerül 24 órára elegendő oxigénadag. Perui tapasztalatok, európai felkiáltójelekkel.
Forrás: Privátbankár

Megtiltotta a kormány, hogy adót emeljenek az önkormányzatok
A kormány megtiltja az önkormányzatoknak, hogy 2021-ben megemeljék a helyi és a települési adókat, új adót vezessenek be,
illetve eltöröljék az eddigi adókedvezményeket - közölte kedd este a Pénzügyminisztérium.
https://hvg.hu/gazdasag/20201201_Megtiltotta_a_kormany_hogy_barmilyen_adokerdesben_dontsenek_az_onkormanyhzatok

Huszonötezer forint jutalmat ad a pécsi önkormányzat az intézményi dolgozóknak
Az intézkedésről kiadott közleményben azt írták, hogy az ötvenmillió forintot meghaladó önkormányzati kiadással járó döntés
több mint ezerhétszáz dolgozónak biztosít egyszeri, nettó huszonötezer forintos jutalmat.
https://index.hu/belfold/2020/12/01/pecs_onkormanyzat_jutalom/

Ferenc pápa: A migráció csak azoknak a fejében jelent fenyegetést a kereszténységre, akik hasznot húznak ennek hangoztatásából
https://444.hu/2020/12/02/ferenc-papa-a-migracio-csak-azoknak-a-fejeben-jelent-fenyegetest-a-keresztenysegre-akik-hasznot-huznak-ennek-hangoztatasabol


Virtuális adventi kalendáriumot indít a Müpa
A kulturális intézmény részben exkluzív, eddig soha nem látott klasszikus és könnyűzenei koncertek, irodalmi előadások felvételeit teszi közzé
A művészet mindenkié címmel weboldalán keddtől.
https://infostart.hu/kultura/2020/12/01/virtualis-adventi-kalendariumot-indit-a-mupa



Megvan a célzott tömeges tesztelés eredménye: 2,5 százalékos az átfertőzöttség
Elmondta, hogy ezernél több csapat, 10 ezernél több helyszínen tesztelt. Összesen 181 506 tesztet végeztek, 4436 fertőzöttet találtak, ez
2,44 százalékos találati arányt jelent.
https://24.hu/belfold/2020/12/01/tomeges-teszteles-eredmeny/