
Üdülni vágyók figyelem!
Új vezetőket választott a BRDSZ Országos Választmánya: Powell Pál lett a BRDSZ elnöke, Dr. Horgos Lívia pedig a szakszervezet főtitkára

Dr. Bárdos Judit szerint az egészségügyi szakdolgozók esetében továbbra is az államnak kellene fizetnie a kötelező kamarai tagdíjukat. Problémának tartja továbbá, hogy a rendvédelmi igazgatási alkalmazottak már három éve kimaradtak a fizetésemelésből.
Az emlékeztető itt tölthető le.

A Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkárának utasítására legalább kétfős mobil ellenőri csoportok jelenhetnek meg a következő napoktól a magyar kórházakban, hogy ellenőrizzék, az orvosok és a szakdolgozók munkaidőben valóban jelen vannak-e az egészségügyi intézményekben. A Válasz Online értesülése szerint a revízió a betegekre is kiterjed: náluk azt vizsgálják, valóban „az állami finanszírozásnak megfelelően vannak-e az intézményekben elhelyezve”. Óvatosan a hétvégi hazaengedéssel! Ha a zárójelentésen más szerepel, baj lehet belőle. Részletek: valaszonline.hu

Novák Katalin után a honvédelmi miniszter népszerűségét is elkezdték vizsgálni
A Call Express nevű cég azzal kapcsolatban végez közvélemény-kutatást, hogy mennyire szimpatikus az embereknek Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. A Call Express a hvg.hu egyik olvasóját kérdezte a Magyar Honvédségről és Szalay-Bobrovniczky Kristófról.
Forrás: Index

Az országos rendőrfőkapitány 1/2024. (I. 31.) ORFK utasítása a cigány származású fiatalok rendőrré válásának elősegítése érdekében a Rendőrség által biztosított támogatási rendszer létrehozásáról, valamint a rendőri szervek ezzel kapcsolatos feladatairól szóló1/2010. (OT 1.) ORFK utasítás módosításáról
Pósfai Gábor: a teljes belügyi ágazatot érintő bérrendezésre van szükség
A teljes belügyi ágazatot érintő bérrendezésre van szükség, ennek érdekében javaslatcsomagot dolgoztak ki, a végleges döntés a 2027-es költségvetés tárgyalása során születhet meg - közölte a belügyminiszter a Kossuth Rádió Felkelő című műsorában csütörtökön.
Forrás: hrportal.hu
A börtönőrök is kaphatnak egy szabadnapot a születésnapjukon
A büntetés-végrehajtásban dolgozók is születésnapi szabadnapot kaphatnak egy új országos parancsnoki utasítás alapján. Az intézkedés szeptember 15-én lép hatályba, és bizonyos esetekben a születésnapot követő munkanapon vehető igénybe.
Forrás: hrportal.hu
Megdupláznád a nyugdíjadat? Ennyi megtakarítás kell hozzá
Ha valaki nem elégedett a nyugdíjával, akkor mennyi pénz kell ahhoz saját forrásból, hogy 30, 50 vagy 100 százalékkal több nyugdíjból tudjon havonta gazdálkodni? Ezt számolta ki egy pénzügyi portál.
Forrás: haszon.hu
Papíron kiragasztott menetrendek helyett jön az e-papír egyes megállókban
Az ePapír elhozza a dinamikus utastájékoztatást a buszmegállókba és a kis forgalmú vasúti megállóhelyekre.
Forrás: Forbes
Hatósági célkeresztben a nyugdíjasházak szerződései
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal közösen ellenőrzi a nyugdíjasházakat üzemeltető vállalkozások általános szerződési feltételeit (ÁSZF). Azt vizsgálják, hogy a szerződések tartalmaznak-e a fogyasztókkal szemben tisztességtelen, indokolatlanul hátrányos feltételeket. Kiemelt figyelmet fordítanak a szolgáltatás igénybevételének feltételeire, a szerződés módosítására és megszüntetésére, valamint a felelősségi szabályokra.
Forrás: haszon.hu

Tisztelt Tagok!
A személyi jövedelemadóról szóló törvény alapján a befizetett szakszervezeti tagdíj összegével a nem önálló tevékenységből származó bevétel adóalapja csökkenthető.
Tudjon meg többet a Benefit Barcode rendszerről!
Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés meghirdeti a Dura László diplomamunka pályázat 2023-őt.