
Üdülni vágyók figyelem!
Új vezetőket választott a BRDSZ Országos Választmánya: Powell Pál lett a BRDSZ elnöke, Dr. Horgos Lívia pedig a szakszervezet főtitkára

Az MH Egészségügyi Központ tájékoztatást tart a szakszervezeti, érdekvédelmi vezetőknek az MH EK aktuális napi tevékenységéről.

Fölmondták az önkéntes túlmunka szerződéseiket a Honvédkórház aneszteziológus és traumatológus szakorvosai – tudta meg a Népszava múlt héten. A BRDSZ levélben fordult Kun Szabó István vezérőrnagyhoz a felmondások miatt. A vezérőrnagy válaszlevele itt olvasható.

Tisztelt Kun Szabó István Parancsnok Úr!
A mai napon a Népszava újságban megjelent cikk tartalma nagy megdöbbenést keltett a kórházi dolgozók között, illetve a rendvédelemben dolgozók érdeklődését is felkeltette.
Az ATV Start vendége volt Bárdos Judit. „Ha például a sportszervezetek kifizetnék a rendezvényekre kirendelt rendőröket, akkor sokkal kisebb lenne a feszültség rendőrségnél” - fogalmazott a műsorban a Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének főtitkára.

A hősi halált halt és szolgálatteljesítés közben elhunyt tűzoltókra emlékezünk. Az esemény részletei itt olvashatók.

Ki kérheti nyugdíja rögzítését 2026-ban?
A nyugdíj rögzítése, azaz a nyugdíj folyósítás nélküli megállapítása nagyon hasznos lehetőség a lehető legjobb összegű nyugdíj elérése érdekében.
Forrás: ado.hu
Pósfai Gábor: a mielőbbi bérrendezés a legfontosabb feladat a belügyi ágazatban, de a ruházatra is rengeteg a visszajelzés a rendőröktől
A kapcsolódó javaslat nyár végéig mindenképpen a kormány elé kerül.
Forrás: 24.hu
Kétnapos leállás jön a kormányablakoknál, az Ügyfélkapu és a DÁP is érintett
A kormányzati informatikai rendszerek előre tervezett karbantartása miatt 2026. július 18–19-én több e-közigazgatási szolgáltatás, köztük a DÁP- és KAÜ-azonosítást használó elektronikus ügyintézés is időszakosan elérhetetlen lehet. A Központi Kormányablakban ezen a hétvégén kizárólag az elkészült okmányok átvételére lesz lehetőség, a teljes ügyfélkiszolgálás július 20-án, hétfőn áll helyre.
Forrás: Index

Tisztelt Tagok!
A személyi jövedelemadóról szóló törvény alapján a befizetett szakszervezeti tagdíj összegével a nem önálló tevékenységből származó bevétel adóalapja csökkenthető.
Tudjon meg többet a Benefit Barcode rendszerről!
Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés meghirdeti a Dura László diplomamunka pályázat 2023-őt.