Kedves Bárdos Judit!
Ismeretlenül szeretnék megosztani Önnel és minden tagjukkal egy versikét, egy kecskekölteményt, ami Karinthy Frigyes most megjelent Karácsonyi társasjáték című kötetében találtam.
Kedves Bárdos Judit!
Ismeretlenül szeretnék megosztani Önnel és minden tagjukkal egy versikét, egy kecskekölteményt, ami Karinthy Frigyes most megjelent Karácsonyi társasjáték című kötetében találtam.
A Kormány 601/2020. (XII. 18.) Korm. rendelete egyes, az egészségügyi katonák és az egészségügyi honvédelmi alkalmazottak jogállására vonatkozó veszélyhelyzeti szabályokról.
A BRDSZ Dr. Pozsgai Zsolt r. vezérőrnagy rendőrségi főtanácsos személyügyi országos rendőrfőkapitány helyetteshez címzett levele itt olvasható.
570/2020. (XII. 9.) Korm. rendelet a veszélyhelyzet ideje alatt alkalmazandó egyes belügyi és közigazgatási tárgyú szabályokról, valamint a veszélyhelyzettel összefüggő egyes intézkedésekről.
Egyáltalán nincs szükség arra az 500 ezer vendégmunkásra, akiket a kormányzat Magyarországra szeretne hozni –
közölte a GKI Gazdaságkutató Intézet. A GKI arra is kitért, hogy a kormány 2010 és 2022 között 966 milliárd forintnyi támogatást adott a Magyarországra érkező multiknak, viszont a hazai munkaerő átképzését ehhez képest nagyságrendileg jóval kisebb mértékben támogatták. Szerintük a kormány jobban tenné, ha a külföldi vendégmunkások behozatala helyett több pénzt fordítana a hazai munkaerő képzési programjaira, és nagyobb mértékben támogatná a munkaerőpiacra visszalépést, illetve a részmunkaidős foglalkoztatást is, amely jobban meg is térülne a multik támogatásánál.
Forrás: Index
Bírósághoz fordul a tűzoltók szakszervezete, mert szerintük évente 416 órát ingyen dolgoznak
Forrás: telex.hu
A magyar összvagyon egyharmada, 24 ezer milliárd forint a leggazdagabb 1 százalék kezében van
Alig van ország a világon, ahol ekkora a különbség. A World Inequality Database adatai szerint 2023 első negyedévében a magyarok összvagyona nettó 72 043 milliárd forint volt. Ennek mintegy harmada, 24 134 milliárd forint a leggazdagabb 1 százalék kezében van, a fennmaradó 47 909 milliárd forinton mindenki más, azaz a fennmaradó 99 százaléka osztozik.
Forrás: Népszava
Egy fideszes politikus tüntetést szervezett a záhonyi határátkelőhöz, hogy támogatásáról biztosítsa a kormányt
Jakab István, a demonstrációt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával közösen szervező Magyar Gazdakörök és
Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke a tüntetésen a magyar gazdálkodók számára elfogadhatatlannak
nevezte az Európai Bizottság döntését, amellyel nem hosszabbították meg az ukrán gabonára vonatkozó behozatali tilalmat.
Forrás: 444.hu, mfor.hu
Kabos Gyula saját „pillanatnyi pénzzavarával” népszerűsítette a zsidótörvény előtti utolsó filmjeinek egyikét
Kabos Gyula úgy népszerűsítette a fővárosban az 1938. március 4-én bemutatott Pillanatnyi pénzzavar című filmet, hogy a pesti kávéházakban azt mondta a fizetőpincéreknek: „Pillanatnyi pénzzavarban vagyok.” Majd a meghökkent főúrnak átnyújtott egy jegyet a moziba. Néhány héttel később már nem volt kedve viccelni. Feledett-feledhetetlen filmek, 12. rész.
Forrás: 24.hu
Tisztelt Tagok!
A személyi jövedelemadóról szóló törvény alapján a befizetett szakszervezeti tagdíj összegével a nem önálló tevékenységből származó bevétel adóalapja csökkenthető.
A kormányzati létszámgazdálkodás új rendjének megvalósításával összefüggő létszámcsökkentési intézkedés alapján, az újbóli munkába lépés elősegítése érdekében az alábbi szolgáltatási csomag került kialakításra.
Tudjon meg többet a Benefit Barcode rendszerről!
Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés meghirdeti a Dura László diplomamunka pályázat 2022-őt.
A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk