
Üdülni vágyók figyelem!
Új vezetőket választott a BRDSZ Országos Választmánya: Powell Pál lett a BRDSZ elnöke, Dr. Horgos Lívia pedig a szakszervezet főtitkára

Közigazgatásban (igazságügyben) dolgozom, nem vagyok vezető, nincs narancssárga pártkönyvem, nincsenek politikai kapcsolataim, nem tartozom egyetlen NER Baráti Körbe sem. Ezzel szemben van egy diplomám, van önérzetem, becsületem, van egy feleségem, két nagykorú gyermekem és igényes vagyok a munkámra. A jövedelmem a jogszabályok alapján megállapított bértábla szerinti összeg. Fizetésem az Önével ellentétben nem emelkedett több mint a duplájára, sőt a miniszterek 650.000.-Ft-os emelése is elkerült. Közlekedésem során 15 éves gépjárművembe is a fizetésemből tankolok, nem kapok üzemanyag kártyát, így az üzemanyag keretemet sem emeli meg senki. Ha többet tankolok, mert nélkülözhetetlen a gépjármű használata, kevesebb marad élelmiszerre. Szabadságomat nem tudom nyaralással tölteni, mert fizetésemből nem tudom kigazdálkodni. Pihenés helyett, - mivel szakemberre nem telik- magam újítom fel a lakásomat.

A Magyar Közlöny 2022. évi 117. számában olvasható, az állomány tagjait érintő jogszabályváltozások:


2023. január 1. napjával a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ honvédelmi szervezetből kiválással létrejön a miniszter irányítása alatt egy új egészségügyi szolgáltató, amely jogutódként ellátja a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ egészségügyi szolgáltatóként végzett feladatait.

Powell Pál, a BÉT Munkavállalói Oldal elnökének levele dr. Kocsis Máté országgyűlési képviselőhöz.
Ki kérheti nyugdíja rögzítését 2026-ban?
A nyugdíj rögzítése, azaz a nyugdíj folyósítás nélküli megállapítása nagyon hasznos lehetőség a lehető legjobb összegű nyugdíj elérése érdekében.
Forrás: ado.hu
Pósfai Gábor: a mielőbbi bérrendezés a legfontosabb feladat a belügyi ágazatban, de a ruházatra is rengeteg a visszajelzés a rendőröktől
A kapcsolódó javaslat nyár végéig mindenképpen a kormány elé kerül.
Forrás: 24.hu
Kétnapos leállás jön a kormányablakoknál, az Ügyfélkapu és a DÁP is érintett
A kormányzati informatikai rendszerek előre tervezett karbantartása miatt 2026. július 18–19-én több e-közigazgatási szolgáltatás, köztük a DÁP- és KAÜ-azonosítást használó elektronikus ügyintézés is időszakosan elérhetetlen lehet. A Központi Kormányablakban ezen a hétvégén kizárólag az elkészült okmányok átvételére lesz lehetőség, a teljes ügyfélkiszolgálás július 20-án, hétfőn áll helyre.
Forrás: Index

Tisztelt Tagok!
A személyi jövedelemadóról szóló törvény alapján a befizetett szakszervezeti tagdíj összegével a nem önálló tevékenységből származó bevétel adóalapja csökkenthető.
Tudjon meg többet a Benefit Barcode rendszerről!
Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés meghirdeti a Dura László diplomamunka pályázat 2023-őt.