09.13.

Megjelent: 2017. szeptember 13. szerda

Tévéarcok
Ez így igaz, ahogy van, még a tévé is bemondta, a saját fülemmel hallottam, hát hogyne lenne igaz.
https://mno.hu/marabu/tevearcok-2416700

Handó Tünde: nagy jelentősége van a bírósági dolgozók illetményemelésének
Csak a megbecsült dolgozók tudnak minőségi munkát végezni, ezért van különös jelentősége annak, hogy idén 8500 igazságügyi alkalmazott részesül illetményemelésben – mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke kedden Budapesten.
http://magyaridok.hu/belfold/hando-tunde-nagy-jelentosege-van-birosagi-dolgozok-illetmenyemelesenek-2203633/

Orbán Viktor 900 millió forintot irányított át a közszférából az egyházak javára
A közszférától az egyházakhoz irányított át forrásokat Orbán Viktor miniszterelnök, amikor a legutóbbi Magyar Közlönyben megjelent
kormányhatározatban elrendelte: a költségvetésben 900 millió forintot csoportosítsanak át azonnali hatállyal a közszférában foglalkoztatottak bérkompenzációjából az egyházi intézményekben dolgozók javára.
https://mno.hu/belfold/orban-viktor-900-millio-forintot-iranyitott-at-a-kozszferabol-az-egyhazak-javara-2416670

Komoly probléma, hogy ebből semmi sem lett
Miközben az országban mindenhol munkaerőhiány van, az állami szektorban több százezren dolgoznak feleslegesen. A helyzetet rég felismerte a kormány, komoly tervek voltak arra, hogy áttereljék az embereket a piaci szektorba. Ebből lényegében semmi sem lett, pedig a versenyképességünk múlik rajta. A bürokráciacsökkentésnek mégis vannak sikerei, amelyekkel 12 milliárdot spórolt már az állam. Elektronikus közigazgatásban viszont nagyon lemaradtunk, nemcsak Nyugat-Európától, de még a régióban is.
http://index.hu/gazdasag/2017/09/12/burokraciacsokkentes_eredmenyei_lazar_janos/

Balog Zoltán: a romák azért jutnak be kevésbé az egészségügyi ellátórendszerbe, mert "eltérő az életmódjuk"
Az úgynevezett EMBERMINISZTER. Balog Zoltán ma ismételten hihetetlen éleslátásáról tett tanúbizonyságot, amikor is felszólalt az
Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális bizottságának négynapos budapesti ülésén.
http://magyarnarancs.hu/villamnarancs/balog-zoltan-szerint-a-romak-azert-jutnak-el-kevesbe-az-egeszsegugyi-ellatorendszerbe-mert-eltero-az-eletmodjuk-106392

Alig találnak tanárt, de Palkovics László szerint nőtt a pálya becsülete
A pedagógusi életpályamodell egyik tapasztalata az, hogy növekedett a tanári pálya attraktivitása – mondta Palkovics László oktatási
államtitkár a Magyar Idők keddi számában.
https://mno.hu/belfold/alig-talalnak-tanart-de-palkovics-laszlo-szerint-nott-a-palya-becsulete-2416683

Gyanúsítottjai is vannak a budapesti érettségi botránynak
A botrányos érettségiről elhíresült Paulay Alapítványi Középiskolát a kormányhivatal bezáratta. Több szálon folyik a nyomozás a feltételezett elkövetők ellen.
http://hvg.hu/itthon/20170912_paulay_alapitvanyi_kozepiskola_erettsegi_botrany_gyanusitottak_nyomozas

Nem tudta követni a vizes vb drágulását?
Itt van mindenre a válasz!Követhetetlen módon, sokszor óráról órára drágult a vizes világbajnokság. A Hír TV online rendet tett a számok között és szakértők segítségével vizsgálta meg, hogy mennyit profitál hazánk a világverseny megrendezéséből.
http://hirtv.hu/ahirtvhirei/nem-tudta-kovetni-a-vizes-vb-dragulasat-itt-van-mindenre-a-valasz-1403302

Jogszabályfigyelő 2017 – 36. hét
Alábbi cikkünkben, mivel a 2017/141–142. számú Magyar Közlönyök anyagai között széles körű szakmai közérdeklődésre számot jogszabály nem jelent meg, a törvénytervezetek közül válogattunk.
http://jogaszvilag.hu/rovatok/szakma/jogszabalyfigyelo-2017-36-het

A kormány győzelmi jelentései ellenére sok szegény gyermek maradt ebéd nélkül nyáron
A kormány kiemelt célként jelölte meg a gyerekek szünidei étkeztetésének megoldását. Bár nincs ember, aki ne értene egyet ezzel, ráadásul rendelkezésre álltak a beígért források is, a kormányzati győzelmi jelentésekkel szemben továbbra sem sikerült megoldani, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek naponta jóllakjanak.
http://168ora.hu/se-hamburger-se-rizskoch-sok-szegeny-gyermek-maradt-ebed-nelkul-nyaron/

Kezdődik az iskola – te tudod, mit csomagolj a gyereknek uzsonnára?
Becsöngettek az iskolába, elkezdődött egy újabb tanév és vele együtt az újabb fejtörés a szülőnek, hogy mit vigyen a gyerek tízóraira, uzsonnára. Mert bár minden iskolában üzemel már iskola büfé és sok gyerek alig várja, hogy apró pénzét sonkás-sajtos zsemlére vagy kókuszgolyóra váltsa, semminek sincs olyan jó íze, mint az otthonról hozott finomságnak.
http://privatbankar.hu/vasarlo/kezdodik-az-iskola-te-tudod-mit-csomagolj-a-gyereknek-uzsonnara-311853

Vírusfertőzés veszélye: aki Bécsben járt, nem adhat vért
Bizonyos vírusok fokozott kockázata miatt átmenetileg nem adhatnak vért azok, akik akár csak egy napot is eltöltöttek bizonyos francia, osztrák vagy román városokban. Ezek között van Bécs is.
http://magyaridok.hu/belfold/virusfertozes-veszelye-aki-becsben-jart-nem-adhat-vert-2201299/

Nyugdíjasklubbá vált a Puskás Akadémia
https://444.hu/2017/09/12/nyugdijasklubba-valt-a-puskas-akademia

Honnan derülne ki, ha életveszélyes szmog lenne Budapesten, ha egyszer 25 napja nem továbbít adatokat a légszennyezettségmérő hálózat?
Budapest egyetlen mérőállomásáról sem érkeznek légszennyezettségi adatok augusztus 18-a óta. A Levegő Munkacsoport elfogadhatatlannak tartja, hogy 25 napja a 12 automata mérőállomás egyikétől se juthatnak semmiféle adathoz a fővárosi levegő minőségéről sem a hivatalos szervek, sem az állampolgárok, sem civil szervezetek. Szükség esetén az önkormányzat se tud intézkedéseket hozni.
https://444.hu/2017/09/12/honnan-derulne-ki-ha-eletveszelyes-szmog-lenne-budapesten-ha-egyszer-25-napja-nem-tovabbit-adatokat-a-legszennyezettsegmero-halozat

Nyugdíjba vonulás helyett tovább dolgozna? Ezzel kell számolnia
Bár az emberek többsége, ha jogosulttá válik a nyugellátásra, él is vele, nem kevesen vannak, akik inkább azt választják, hogy hosszabb-rövidebb ideig tovább dolgoznak anélkül, hogy nyugdíjuk megállapítását kérnék.
http://adozona.hu/tb_jarulekok_nyugdij/Nyugdijba_vonulas_helyett_tovabb_dolgozna_E_HJDVT5

Legionella bujkálhat a légkondiban
Első alkalommal kerültek napvilágra olyan adatok Magyarországon, amelyekből következtetni lehet a Legionella baktérium okozta veszélyekre - közölte a laboratorium.hu. A tudományos portál szerint hazánkban is több halálos áldozatot szedett már.
http://nepszava.hu/cikk/1140188-legionella-bujkalhat-a-legkondiban

Állandó bűntudatot okoz a nővérhívó megnyomása
A kórterem tiszta, az ápolók kedvesek, de olyan leterheltek, hogy már-már a betegnek okoz lelkiismeretfurdalást a nővérhívó-gomb megnyomása. Orvost csak reggelente látni pár másodpercre, a kosztot pedig néha még a személyzet is ehetetlennek találta. Az Abcúg újságírója négy napot töltött el betegként egy nagy kórház traumatológiáján, a végletekig türelmes ápolókkal találkozott, de közben gyógyszermérgezést kapott, és kétszer is elrontották a zárójelentését.
https://abcug.hu/allando-buntudatot-okoz-noverhivo-megnyomasa/

 


 

09.22.


Ellenőr a vonaton
Ki fogom ábrándítani önöket.” (Ingeborg Grässle) „Sajnos már nincs miből.” (Mi)
https://mno.hu/marabu/ellenor-a-vonaton-2418023

Bővebben...:

09.21.

Kommunikáció
A társaságban én is ott valék, s valék szomszédja éppen Erzsikének. A társaságnak többi tagjai csetelgetének, bejegyzést nézegetének.
https://mno.hu/marabu/kommunikacio-2417884

Bővebben...:

09.20.


Vizsgálóbizottság
Megtekintésre kerül: Vál-völgy, Vigadó, négyes metró, Budapest szíve, Bodri Pincészet, Szekszárd, Baja, Polt Péter.
https://mno.hu/marabu/vizsgalobizottsag-2417716

Bővebben...:

09.19.

Padrone
Sógor, koma, unokaöcs, vő, feleség, após, anyós, szembeszomszéd, elvbarát, tagkönyvtárs.
https://mno.hu/marabu/padrone-2417527

Bővebben...:

09.18.

Mit szólsz?
Építő jellegű kritikára természetesen továbbra is szükség van. Kritika jellegű kritikát viszont nem tűrünk.
https://mno.hu/marabu/mit-szolsz-2417382

Bővebben...:

 


 

"A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg."

2012. BRDSZ
Powered by Joomla 1.7 Templates adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában